2017. október 27., péntek

Középkori templomok útja

A legutóbbi posztokból már látszódott, hogy milyen programon vettem részt most csütörtökön. Egy egész napos maratoni hosszúságú, de nagyon profi szervezésű kirándulás volt ez a munkahelyemen részéről.

Pár fotó az összeállításból a http://www.kre.hu/btk/index.php/888-templomtura-beregben.html weboldalon is megjelent képeimből. 

Amit már eddig láthattak kedves olvasóim:


A mezítlábas Notre Dame

 

Még pár állomás volt, amit megtekintettünk - erről itt számolok be.

A Móricz emlékház - Tiszakécske




Móriczéknak Csécsén három házuk volt. Az író részletesen beszámol erről abban a levélben, amelyet 1928-ban írt Orosz Kálmán akkori csécsei lelkésznek. Eszerint a milotai faluvégen volt az országút és egy mezei út találkozásánál az a ház, ahol született. Az író 50. születésnapjára rendezett ünnepség még ennek a háznak az udvarán  folyt le a nagy eperfa alatt. (A 70-es években ezt a házat teljesen elbontották, helyén ma újabb ház áll.) Az emlékházban látható bölcső ekkor került elő a padlásról, majd évtizedekig tartó leányfalui kitérő után 1966-ban, az emlékház berendezésekor adta ide a család.
Móricz Zsigmond még egészen kicsi volt, amikor a másik házba költöztek a fiatal szülők: a falu kóródi végére, az országút és egy sikátor sarkára. Ezt adta el az írói édesapja a községnek iskola céljaira. Néhány év múlva költöztek át az előbbivel szemközti telken minden valószínűség szerint az édesapa saját kezével épített házba, a ma Móricz Emlékház néven ismert épületbe. Az épületről maga Móricz szeretettel írt az „Áldozó csütörtök „c. elbeszélésében. Eszerint „a ház olyan, mint a többi kis ház ebben a kis faluban; egyik az ötvenkét házból, amennyiből a falu áll a Tisza partján, gyümölcsfa erdővel körülvéve, a Tisza–parti fűzesek mögött megbújva, mint egy madárfészek. De ez a ház még olyan sincs, mint a többi, mert nincs neki még rédelye se, virágtartó korlátja az ereszemelő faoszlopok közt.”
Az író halálának 10. évfordulóján, 1952-ben ezt a házat jelölték meg azzal az emléktáblával, melynek szövegében – tévesen – Móricz szülőházaként szerepel az épület. 1966-ban nyílt meg a népi műemlékké nyilvánított házban az első, majd 1979-ben a második, felújított emlékkiállítás, mely részben paraszti enteriőrből, részben irodalomtörténeti kiállításból állt. Az 1997-es felújítás alkalmával a kisebbik szobában lévő irodalomtörténeti kiállítást is enteriőrnek berendezett kiállítás váltotta fel. 
 











A következő állomás: Sonkádi Református Templom volt.


A templomunk a 15. században épült. Eredetileg római katolikus templom volt. A református gyülekezet otthonává csak később, a reformáció idején vált. Erős vár volt, a vérzivataros években. Ebből az időből maradt ránk a templom északi falában található (pasztofórium) szentségtartó, a szamárhátíves sekrestye ajtó és a diadalív, melynek két oldalán geometrikus alakzatot ábrázoló freskók találhatók.
1717-ben egy portyázó tatárhadsereg vonult végig Sonkádon. A falulakóit a templomba terelték és az értékeikkel együtt, amit itt tároltak fölgyújtották. A templom tetőszerkezete és a fa harangláb teljesen elpusztult. Közel állt a teljes megsemmisüléshez a templom. A kiégés után csak a templom falai maradtak meg, mert azok terméskőből épültek. Elhagyatottan állt közel ötven évig fedél nélkül, mígnem az 1700-as évek közepén a falu közösségének módja nyílt rá, hogy újjáépítse.
1750-ben új tetőszerkezetet kapott a templom.
1773-ban elkészült a szószék, a szószékkorona és a papiszék, vagy mózesszék.








1776-ra tehető a festett fakazettás mennyezet, melynek mind a 72 táblájára más és más virágmintát festett az ismeretlen mester. Képzeletének burjánzó gazdagságát mutatja a szín és formabőség, amellyel megalkotta a díszítéseket. A reneszánsz világát idéző mintákat -tulipánokat, rózsákat, csillagvirágokat, valamint az akantusz különféle változatait -könnyed mozdulattal rajzolta meg a mester. A síkmennyezetre rögzített tábláknak világos alap színét erőteljes fekete keret övezi, melynek segítségével a kazetták olyan optikai hatást mutatnak, mintha térbeli mélységgel rendelkeznének.
1795-re tehető a karzat, mely L alakban helyezkedik el a templomtér északi és nyugati falán. A karzat mellvédjének díszítését rátétek, plasztikus indakeretek adják, jobb és bal oldalukon festett faábrázolás látható, mindegyik törzséből virág és körte nő ki. A templom belseje tökéletes egységet sugároz. A legmeghatározóbb a növény mintás kazettás famennyezet, de külön külön csodálatos a karzat díszítése, a szószékkosár és a falfestések. A falak középkori festésének nem maradt nyoma, de sikerült rekonstruálni az élénk színekkel festett 18. századi mintákat: a rojtszerű sordíszeket a famennyezet alatt, valamint a szőlőindás-virágos díszítést az ablaknyílásokban.


Újabb állomásunk Vámosoroszi volt.

Vámosoroszi Református Templom:

A református templomot Szabolcs és Szatmár vármegyék legnagyobb templomépítő, és politikai szempontból is legjelentősebb családja a Báthory család építtette a 15. század második felében, késő gótikus stílusban. A középkori Magyarországon a Báthory család óriási politikai és gazdasági pályát fut be. Mátyás király uralkodása alatt a Magyar Királyság és az Oszmán birodalom között fellángoltak a harcok, amely során a keresztény seregek minden addiginál nagyobb sikereket arattak. 1479 őszén Kenyérmezőnél csapott össze a két hadsereg. A magyar haderőt Báthory István és Kinizsi Pál vezette. Báthory István vajda az ütközet előtt fogadalmat tett, miszerint ha Isten győzelemre vezérli a keresztény magyar harcosok csapatát, akkor két templomot emeltet majd a Mindenható dicsőségére Bátorban. A portyázó török csapatok fölött győzelmet arató Báthori betartotta fogadalmát és a győzelemből származó zsákmányból felépítette a nyírbátori református templomot. Ecsed váruk a térség egyik központi erősségévé vált, az ecsedi vár falának kapuja fölött díszelgő vörösmárvány kőbe faragott címerük pedig igazi szimbólummá. A Báthoryak számos jelentős építészeti emlékeket hagytak maguk után, köztük a vámosoroszi templomot. A vámosoroszi templom egyik zárókövén is látható a sárkányos Báthory címer, amely a hozzá kapcsolódó legendán túl őrzi Luxemburgi Zsigmond sárkányrendjének emlékét is. De őrzi azon családok emlékét is, akik egykor a Báthoryak familiáris köréhez tartoztak, hiszen a Kállay, Kölcsey, Kende családok címerében szintén felfedezhető a sárkány motívum.





A vámosoroszi templom sarkait átlós elhelyezkedésű, két részből álló támpillérek erősítik. A szentély keleti és délkeleti sarokpontjain, összesen három, átlós irányú, kétlépcsős támpillér áll. Ezek a pillérek támasztották a belső teret lefedő hálóboltozatot, ellensúlyozták a boltozat oldalirányú nyomását. A szentélyt az eredeti gótikus hálóboltozat fedi, amely már több mint ötszáz éves.  Az északi és a déli fal közepén lévő boltozat vállköveit pajzsok díszítik.   Az északkeleti és a délkeleti sarokban a pajzsok helyett igen egyszerűen, tagolatlan formákkal kialakított, háromszögletű emberfejek láthatók. A gótikus templomépítészet egyik legfontosabb, készítőitől talán a legnagyobb tudást megkívánó szerkezete a boltozat, pontosabban az ún. bordás boltozat volt. A boltozatok kialakulásának elsősorban gyakorlati oka volt. A tűz jóval nehezebben rongálta meg őket, mint egy famennyezetet, s ha a fa tetőszerkezet kigyulladt, a boltozat megvédhette a templom belső terét a katasztrófától. Első példái 1100 körül, már a román korban megjelentek. A vámosoroszi, vagy a régió egyéb templomainak (pl. Egri, Sárközújlak, Vetés) fennmaradt bordás boltozatai szemléletesen mutatják, hogy e szerkezetek két alapvető részből állnak, vázból és boltsüvegekből. Előbbinek statikai, hordozó szerepe van. A vázat kőből, vagy téglából rakott ún. bordák alkotják, melyek zárókőben vagy zárókövekben futnak össze. Vámosorosziban a két zárókövet díszítették is, az egyik zárókő Krisztus-fejet, a másik sárkányos Báthory címert ábrázol.





Vámosoroszi református templomában az egyik szentélyben látható zárókő egy sárkányos Báthory-címert ábrázol. A legenda szerint  a Báthori címerpajzsba a sárkány egy a Gutkeled nemzetség egyik őse nyomán került, aki legyőzte és megölte az Ecsedi-lápban rejtőző sárkányt. Ezt tovább erősítette a család egyes őseinek tagsága a Sárkány Lovagrendben. A sárkányrendet Luxemburgi Zsigmond magyar király alapította Boszniában elért hadisikerei után 1408-ban, amely szintén átvette a sárkány ábrázolást. A rend az igaz hit védelméért –a török és a husziták ellen – küzdő vitézek kitüntetése céljából született.

A templom másik látványossága a most befejeződött falkép restaurálásnak köszönhető. A szentély keleti falára, a templom legfontosabb helyére a Bűnbeesés képét festették. A szentélyben lévő karzat mögött lévő, 1604-ben festett naiv népi festményen a bűnbeesés története elevenedik meg. A szentély keleti falán olajkoszorúval keretezett fát lehet látni a rátekeredő kígyóval, amit az ősszülők vesznek közre. Jobbra Éva, balra Ádám bűnbeesése látható, amint az almáért nyúlnak. Technikája és stílusa alapján egyértelmű, hogy nem középkori freskóról van szó. Készítésekor itt még nem volt karzat, ezért mindenhonnan jól lehetett látni.


És utolsó, záró állomásunk: Kisszekeres volt.

Kisszekeresi Református Templom 



 


Kisszekerest az oklevelekben 1181-ben említik először. Nem tudni, mikor és miért pusztult el a falu csupán írásból ismert Árpád-kori temploma, ennek alapfalait csak 1986-ban tárták fel. Az első templom korát a kutatók a 12. és 13. század fordulójára teszik. Ennek helyén, az 1400-as évek végén épült az új, ma is látható templom. A település reformátussá válásával indult el a templom belső terének átalakítása, amely a reformáció hitéleti megújításának szellemében zajlott le. Sík deszkamennyezet került a csúcsíves boltozat helyébe, a támpilléreket elbontották, csakúgy, mint a hajó és szentély részét elválasztó diadalívet, az ablakok egy részét befalazták, a falakat fehérre meszelték, hogy a falképeket eltüntessék.

A műemléki helyreállítás során visszaépítették az egykori diadalív lábazati indítását, az ív záródását pedig a mennyezetről lógatott lámpák finom ívével jelezték. Visszaállt a tér szintjeinek hierarchiája: a szentély és a hajó közötti szintkülönbség. A hajót egykor lezáró és elpusztult famennyezet helyett új, mai megfogalmazású famennyezet készült. A templom tömege, homlokzatai, nyílásrendszere ma az eredeti középkori arcát mutatják az épületnek. Jelzésszerűen visszaépült az elbontott sekrestye.

A reformáció magával hozta a hitélet, a liturgia és a templom átalakulását Kisszekeresen is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti területein az eredetileg a katolikusok által épített és használt templomok ma szinte kivétel nélkül református kézben vannak. Ennek történeti okai vannak: a reformáció ezen a vidéken igen gyorsan és széleskörűen terjedt el, s az új vallás követői szinte magától értetődően vették birtokukba az őseik által használt korábbi templomokat. A reformáció szembe helyezkedett a katolicizmusra jellemző liturgikus elemek túlzott használatával és helyette a gyülekezeti élet tartópillérévé az istentiszteletet emelte, melynek középpontjába a nemzeti nyelvű igehirdetést helyezte. Ennek megfelelően a templomok legfontosabb és legdíszesebb berendezési tárgyai a szószékek lettek. Ha volt ilyen, azok a középkori szószékek helyére kerültek (Csenger), a templom közepére, a diadalívhez, hogy a prédikátor mindenhonnan jól látható és hallható legyen. Az 1771. július 12-én felállított kisszekeresi szószékkorona a környéken számos templomban, így Mándon és Nagyszekeresen is dolgozó asztalosmester, Vasvári Ódor Gábor talán legszebb műve. A szószékek gazdag színezése visszaköszön a reformáció korábban készült Mózes székeken, karzatmellvédeken, padmellvédeken is.





A nagyszekeresi és a kisszekeresi szószékkorona hasonlóságát nem nehéz észrevenni, ahogyan azt sem, hogy mindkettő szinte alig különbözik a vámosoroszitól, amin a mester nevét is megörökítette. A hímzések szimmetrikus mintáira emlékeztető, vörös-zöld oromdíszekre ismerhetünk Sonkádon, Mándon (Szentendre), Csarodán, Csengersimán, Tarpán. Átfestett állapotban, mégis felismerhetők Kölcsén, Hermánszegen, Milotán, Tiszakóródon és talán Fehérgyarmaton valamint a kárpátaljai Szőlősgyulán és Szalókán. A 18. század végén már a Felső-Tiszavidék minden református templomában voltak festett berendezési tárgyak. A legtöbb gyülekezet a 18. század végére erősödött meg annyira, hogy már helyreállított templomában díszes szószéket vagy karzatot tudott felállítani. Ezeket a rájuk festett évszámok tanúsága szerint általában nem egyszerre készíttették el, hanem több éven belül. Vasvári Ódor Gábor a Felső-Tiszavidék legtöbbet foglalkoztatott festő-asztalosa volt.

A kisszekeresi református templom berendezési tárgyai közül külön figyelmet érdemel a papi szék és a karzatok is. A középkorban még nem volt általános gyakorlat a hívek padokban történő elhelyezkedése, a misét állva hallgatták. A celebránsnak, püspöknek viszont a legkorábbi időktől kezdve a szentélyben volt ülőhelye, gyakran a déli falba épített papi fülkében. A szerzetesi közösségek kialakulásával a szentélyben stallumokat állítottak fel. A feudalizmus korában a világi hatalmak is ülőhelyet kaptak a templomokban, így a mecénások, kegyurak, építtetők készíttettek maguknak padokat, székeket. A magyar reformátusoknál a reformáció terjedése során, a kanonoki székből Mózes szék lett, mely a lelkész ülőhelyéül szolgált. Nemesek, tisztségviselők, a falu vezetői, a mesteremberek, s általában a nem paraszti foglalkozású emberek és természetesen a presbitérium, mindenképpen megkülönböztetett helyzetet élveztek. A 17. századtól mondható általánosnak a templomokban az ülőhelyek használata. A templomi ülőhely örökölhető volt, még végrendelkeztek is felőle. Voltak hívek, akik az egyház tudta nélkül templomi székjussukat eladták. 1711–81 között több helyen vizsgálatot kellett indítania az egyháznak a templomi székek használati rendjének megállapítására, mert ez a kérdés a hívek között gyakran templomi székperekhez vezetett.   

Ezzel templomtúránknak a végére értünk. Egy fantasztikus program volt. Köszönjük a szervezőknek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése